Címlap

Gyülekezettörténet

Gyülekezetünk 2008 szeptemberétől kezdve egy éven át Isten iránti hálával emlékezett meg arról, hogy 85 évvel ezelőtt indult útjára az a kis prédikálóállomás, amelyből a Törökőri Református Egyházközség megszületett, immár 50 éve pedig anyaegyházközségként élhet és szolgálhatja Urunk dicsőségét és embertársaink javát.
Ebből az alkalomból szerény, de érdekességeket tartogató gyülekezettörténeti kiállítást rendeztünk gyülekezeti termünkben, gyülekezeti délutánjainkon pedig a mindenkori főtéma mellett elhangzott egy-egy rövid beszámoló is a gyülekezettörténet fontosabb területeiről.

Az alábbiakban olvasható írások részben a kiállítás, részben a gyülekezeti délutánokon elhangzó beszámolók anyagát tartalmazzák.

TARTALOMJEGYZÉK

 

A BÖLCSŐ 

Megyaszay Mihály lelkipásztor írása a gyülekezet kezdeteiről - eredetiben

 

A GYÜLEKEZET OTTHONAI

A gyülekezet története 1924-re nyúlik vissza. Ebben az időben épült – főként az addig igen méltatlan körülmények között, sokszor vagonokban élő, elsősorban Erdélyből idemenekültek számára – az ún. Juranics-telep. (A mai Stróbl Alajos utcát nevezték ekkor Juranics utcának.) A terület ekkor Kőbányához tartozott, így ez a református gyülekezet karolta fel a Juranicson élőket. Az iratok tanúsága szerint a szórvány április 18-án kezdte meg működését. A szintén Erdélyből menekült Megyaszay Mihály lelkipásztor 1924 szeptemberében itt megkezdett szolgálata nyomán kapott igazán lendületet az újszülött közösség élete. Istentiszteleteiket a Százados úti polgári iskola (ma Szász Ferenc Szakközépiskola) tornatermében, hétközi alkalmaikat a (nemrég megszűnt) kenyérgyárral szemközti, mára elbontott elemi iskola tantermeiben tartották. Ebből az időszakból maradt ránk legrégebbi úrvacsorai kelyhünk és a közeli Ganz-gyár munkásainak adománya: egy rézzel bevont ón bortartó kanna valamint egy terítő is.

Az 1932-ben fiókegyházként megalakult Baross téri gyülekezetbe a „Százados útiak” közösségét is betagolták. Ennek egyik következménye az lett, hogy megszűntek a vasárnap délelőtti istentiszteletek. A közösség élete azonban fellendült: a Szőke Imre lelkipásztor által az időszak során mindvégig rendszeresen vezetett házi istentiszteleteken olykor 60-an is összegyűltek. Ebben az időszakban kezdődött el a gyermekistentiszteletek tartása és indult útjára az iratterjesztés. 1946-ban vetődött fel először komolyan az önállósodás gondolata. A Százados úti presbiterek szilárd, hitből fakadó elszántsággal küzdöttek, hogy a régi álom valóra válhasson – az anyagyülekezet és Szabó Imre esperes szeretetteljes támogatásával. Nem így a világi környezet, mely ezekben az években – a politikai változások folytán – egyre ellenségesebbé vált az egyházzal szemben.

Már 1949 őszén jelezték, hogy a gyülekezetnek az iskola helyett más istentiszteleti hely után kell néznie, azonban a KIK (ingatlankezelő) packázásai megtorpedóztak minden költözési kísérletet. 1950. február 9-én válságosra fordult a helyzet: az elöljáróság már csak egyetlen hét határidőt engedélyezett a kiköltözésig. Isten különös kegyelméből sikerült kibérelni egy addig óvóhelyként szolgált pincehelyiséget az Utász u. 7.-ben. A gyülekezet rohammunkában hozta rendbe a két termet; március 5-én már hálaadó istentiszteletet tarthattak. A most már Utász utcainak nevezett gyülekezet folytatta útját az önállósodás felé. Mivel a bérelt helyiség csak ideiglenes használatra volt megfelelő, az egyházjogi lépésekkel párhuzamosan állandó, saját istentiszteleti helyet is keresett a közösség. Végül a Százados út 4-ben sikerült rátalálni arra a házra, mely a mai napig gyülekezetünk otthona. 1951. február 13-án vette bérbe a gyülekezet a ház melléképületét, mely eredetileg lóistállóként szolgált, de ebben az időszakban az Ecetipari Vállalat üzeme volt itt berendezve. Az egész ház megvásárlása egy 50 000 Ft-os konventi, ún. ECLOF kölcsön felvételével vált lehetségessé, amely május 31-én meg is történt.

A Budapest-Törökőri Missziói Egyházközség szeptember 2-án jött létre. Az anyagyülekezet keresztelési edényekkel, az első konfirmálók kehellyel ajándékozták meg az önállóvá vált gyülekezetet. A gyülekezet csak apránként vehette birtokba az egykori bérházat. Előbb, még a nyár folyamán, egy azóta elbontott melléképületben ideiglenes lelkészi hivatalt alakítottak ki, majd 1951 végén az egykori istállóból létrehozott imatermet bővítették a ma ismert templomtérré. Ekkor készült a szószék is, melyet 1974-ben Kókai Ferenc, későbbi presbiterünk alakított át mai formájára. 1952 folyamán készültek – Derzsy Gergely, későbbi főgondnok felügyelete mellett – az ólomüveg ablakok, a templom kapuja és az utcai kapu. A csillárok és falikarok Imregh Pál műlakatos mester munkái, az év legvégén kerültek a helyükre. 1953-54 a torony-építés ideje. Így lehetővé vált a feloszlatott Lórántffy diakonissza anyaháztól kapott harang elhelyezése. Öntője Slezák Rafael, felirata: Mindenben hálát adjatok (I. Thessz. 5:18). Ezzel egy időben a ház újabb részletéből sikerült elérni a bérlők kiköltözését, így Szemenyei Sándor lelkipásztor és családja végre beköltözhetett az ideiglenes parókiára, mely a mostani gyülekezeti terem helyén volt. A lelkészi hivatal is átkerült az épületbe. A templomépítés munkája ezzel befejeződött. A tervező Soós Aladár műépítész volt. 1956-ban a környéken súlyos harcok dúltak, a szomszédos iskola teteje leégett. Mindez sok kárt okozott a gyülekezet épületében is. Ez – és egy újabb egyházmegyei segély – lökést adott az építkezésnek. 1957 folyamán sikerült elérni, hogy végre a teljes épületet birtokba vehesse a gyülekezet, így kialakulhatott a ma is ismert beosztás. Az év végére ill. 1958-ra áthúzódóan a gyülekezet környezete rendezetté vált. Ekkor készült és került helyére Sima Sándor aranykoszorús díszműlakatos mester két alkotása: a kertre nyíló szélfogó ajtó és a mostani énekmutató tábla (utóbbi adomány) valamint a mai Úrasztala. Méltó helyet kapott az 1956-ban elhunyt Derzsy Gergely Kálvin-szobra is, melyet még 1953 tavaszán alkotott és ajándékozott a gyülekezetnek. Az 1958-as esztendő változást hozott a parókiális terület vonatkozásában is. Az anyaegyházközséggé nyilvánítással összefüggésben (és a gyülekezet állandó segélyre szorultságát megszüntetendő) ettől az évtől Törökőrhöz csatoltak egy-egy területet a Baross téri ill. a Kőbányai gyülekezetektől. Nagylelkűségükért köszönet illeti őket, valamint a Fasori Egyházközséget is, mely – ellentételezésként – a Baross térnek engedett át saját parókiális területéből. A mi számunkra különös jelentőséggel bír a MÁV-telep idekerülése, hiszen itt áll egy 1932 óta református használatban lévő imaterem is. A MÁV-telepi prédikálóállomás önálló múltjáról árulkodik úrvacsorai kelyhük is.

A felsőbb egyházi szervek jóváhagyása alapján végül 1959. július 1-jén érte el gyülekezetünk a „nagykorúságot”, az anyaegyházközségi rangot. A gyülekezet életének keretei innentől kezdve javarészt adottak, ám korántsem változatlanok. Az épület Dr. Boross Géza és Czanik Péter lelkipásztorok idején is csaknem állandó felújításra, modernizálásra szorult és szorul ma is. Jól példázza ezt a fűtéskorszerűsítések története, hiszen a kokszos kályhákat előbb cserépkályhákra cseréltük, majd azokat gáztüzelésűre állítottuk át. Ezután gázkonvektorok felszerelése következett, végül a központi fűtés kiépítésével alakult ki a mai rendszer, de még mindig vannak tennivalóink kéményeinkkel. A kilencvenes évek második felének nagy vállalkozása volt a félbemaradt tetőtér-beépítés Így is nyertünk azonban egy, az addiginál jóval inkább hasznosítható teret. Az állandó felújítások nehézségéhez még hozzájárult az elmúlt 30 év során az épület sorsának sokszor bizonytalan volta. Szanálás, különböző rehabilitációs tervek, cégek ajánlatai okozták újra és újra azt, hogy a gyülekezet nem tudott igazán hosszú távon gondolkodni erről a helyről, mint otthonáról. Hála Istennek, ez a korszak lezárult. Bízhatunk benne, hogy a nagy elődök példája nyomán mi is úgy formálhatjuk ezt az eredetileg nem gyülekezeti célokra emelt épületet, hogy még inkább Isten háza és a gyülekezet otthona válhasson belőle. Hogy ez a törekvés végig jelen volt, arról tanúskodnak berendezési- és használati tárgyaink, melyek az elmúlt 50 esztendőben készültek.

 

A GYÜLEKEZETI ÉLET

Az első lelkész, aki magáénak érezte ezt a közösséget, kétségtelenül Megyaszay Mihály volt. Erdélyből menekülve otthonra lelt és másoknak is otthont teremtett. Hogy mennyire fontos volt az ő szolgálata Törökőrnek, az éppen abból látszik, hogy milyen rövid időt töltött itt. Bő egy év, 1924 szeptemberétől 1925 novemberéig elég volt ahhoz, hogy ő és a gyülekezet elválaszthatatlanok legyenek. Sok, konfirmáció nélkül maradt testvérünket vezetett vissza a Mennyei Atyához és az Anyaszentegyházhoz. Nevéhez fűződik a helyi Nőegylet és a Kálvin szövetség útnak indítása is. Nem utolsósorban: már ebben az időszakban megjelent – mert megjelenhetett – az önállósodás gondolata. Ercsi, majd kajászói lelkipásztorként is, haláláig ragaszkodott ehhez a gyülekezethez.

A Baross téri időszakban – bár mindig volt egy-egy többnyire vallásoktató segédlelkész, akire különösen is rábízták a Százados úti szolgálatot – Szőke Imre volt, aki pásztorolta az itteni kicsiny, majd egyre növekvő nyájat. Az önállóvá vált gyülekezetben is ő vitte az ügyeket az első hónapokban.

Szemenyei Sándor, aki 1950 februárja óta volt Baross téri segédlelkész, ugyanezen év decemberében kezdte meg itteni szolgálatát – a gyülekezet önállósításának munkáját. 1951. október 1-jén segédlelkészként, november 1-jén már helyettes lelkészként rendelte ide ki a püspök. 1952. szeptember 19-től már missziói lelkész, miután 5-én a presbitérium teljes egyhangúsággal javasolta ezt a döntésre jogosult felsőbb egyházi szerveknek. Csaknem tízévi szolgálat után, az immár anyaegyházközség Törökőr presbitériuma 1959. július 3-án – ismét teljes egyhangúsággal – meghívta, a gyülekezet pedig 19-én megválasztotta lelkipásztorául. Törökőri szolgálatára egyértelműen az önálló egyházközség megalakulása, a mai keretek kialakulása nyomta rá bélyegét. Ebben az időszakban kapta a gyülekezet templomát, parókiáját, gyülekezeti házát – még a nevét is. Ugyanakkor első lelkipásztorunk különösen szívén viselte a kicsinyek, elesettek sorsát is. 1944-ben, Szilágyi Dezső téri segédlelkészként részt vett az üldözött zsidók számára a menekülés reményét nyújtó tömeges keresztelésekben. 1956-57-ben, egyházmegyei diakóniai előadóként a nyugatról érkező segélyszállítmányok elosztását koordinálta. Az alapító lelkipásztor 1963-ban a Zuglói Egyházközségbe távozott innen, nyugdíjas koráig ott szolgált. Életének utolsó szakaszát Németországban, oda már korábban kiköltözött gyermekeihez közel töltötte, hamvait néhány éve hozták haza.

Utóda, Boross Géza életében Törökőr központi szerepet játszott: ez volt egyetlen önálló, parókus lelkészi szolgálati helye. Később, immár Dr. Boross Géza professzorként, előadásaiban gyakran osztotta meg tanítványaival itt szerzett tapasztalatait. A presbitérium – egyhangúlag – 1963. október 13-án hívta meg Törökőrre a kelenföldi beosztott lelkészt. Megválasztása 13-án történt, a concessát, az állás elfoglalására szóló engedélyt 31-én kapta kézhez. Másnap megtörtént az átadás-átvétel, beiktatása december 8-án volt. A gyülekezet életére nézve igen fontos, hogy vele együtt a gyülekezetbe érkezett felesége, Borossné Szappanos Márta segédlelkész is. Az itt töltött 20 év egyik fókusza az igehirdetés, másika a diakónia volt. Nem csoda, hogy a homiletika, az igehirdetés tanának professzora egészen különös gondot fordított nemcsak arra, hogy mi hangzik el egy-egy igehirdetésben, hanem minden egyes évre Istentől elkérve, részletesen kidolgozva megalkotta azt a tervet, amely vezérfonalul szolgált az egész gyülekezet számára. A gyülekezet szegényeinek, elesettjeinek gondozása pedig tettekkel húzta alá az elhangzó Igét. Volt olyan év, amely végén arról számolhatott be a lelkipásztor, hogy a költségvetés egynegyedét tudták diakóniára fordítani. Dr. Boross Géza professzor 1984-ben a Teológiai Akadémiára távozott gyülekezetünkből, de a szeretetteljes kapcsolat fennmaradt egészen a mai napig.

Czanik Péter addigi harkányi lelkipásztort 1984. március 4-én választotta meg közfelkiáltással az egyházközség választói közgyűlése. A szinte elmaradhatatlan felújításokon kívül hosszú itteni szolgálata sokrétűen gazdagította a gyülekezetet. Az Ószövetség tudós lelkipásztoraként nemcsak a teológushallgatókat pallérozta, nemcsak könyveket jelentetett meg, de igehirdetéseiben, bibliama-gyarázataiban a gyülekezet mindennapjaiban is kamatoztatta ezirányú tálentumait. Holland és erdélyi kapcsolatai arra predestinálták, hogy mintegy hídként kapcsolja össze Európának ezt a két távol eső pontját abban az időben (a kilencvenes évek elején), amikor hatalmas mennyiségű segélyszállítmány áramlott nyugatról keletre. Ebbe a munkába kapcsolódott be az a gyülekezet is, melynek kezdetei éppen erdélyi menekültek körében bontakoztak ki. A rendszerváltással megnyílt a gyermekek között végzett intenzív szolgálat lehetősége is, ennek motorja volt Czanik Péterné Orbán Zsuzsanna. Hittanórák, gyermekistentiszteletek, gyermektáborok szervezése és vezetése nagyrészt őrá hárult. Férje eközben – az egész gyülekezet számára is a megbecsülés jeleként – 1990 és 1996 között a Budapest-Északi Egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. Czanik Péter itteni szolgálata utolsó éveinek legfontosabb eseményei a sípos orgona beszerzése és – a szomszédos nagyszabású építkezéssel összefüggő – jelentős felújítási munkálatok voltak. 2006. december 31-én vonult nyugdíjba.

 

MÉRFÖLDKÖVEK A GYÜLEKEZET ÉLETÉBEN - kerek évfordulók a gyülekezet történetéből az emlékév folyamán

(a 2008. szeptember 21-i gyülekezeti délutánon elhangzott beszámoló vázlata)

1. 1924.04.18 - A "Százados u. és környéke" szórvány működésének kezdete
2. 1951.09.02 - Nincs kerek évfordulója ugyan, de annál jelentősebb: A gyülekezet önállósodása.
3. 1958.01.01 - A gyülekezet parókiális terterületének kibővítése - ide kerül a MÁV-telepi Imaház is.
4. 1959.07.01 - A gyülekezet anyaegyházközséggé nyilvánítása.
5. 1963.10. hó - Boross Géza itteni szolgálatának kezdete.
6. 1984.03. hó - Czanik Péter itteni szolgálatának kezdete.

 

A GYÜLEKEZET LELKIPÁSZTORAI

(a 2008. november 9-i gyülekezeti délutánon elhangzott beszámoló vázlata)

Megyaszay Mihály
1924 tavaszán érkezik Magyarországra.
1924 szeptemberében kezdi meg szolgálatát a Juranics-, az Auguszta- és a Mária Valéria-telepen, igen nehéz körülmények között élők, elsősorban erdélyi menekültek között.
1925. nov. 5-én, Ercsi lelkipásztorrá való megválasztása és a gyülekezetből való távozása alkalmával búcsúestet rendeznek a tiszteletére.
 
További részletek olvashatók a lelkipásztor A bölcső c. írásában, valamint fentebb, "A gyülekezet élete" fejezetben.
 
Csighy Sándor
Hitoktató lelkész.
A Baross téri Fiókegyházközség 1932. január 1-i, alakuló presbiteri gyűléséről készült feljegyzés szerint „Az istentiszteletek végzését a Százados uti részen továbbra is Csighy Sándorra bizták.” Ebből következik az is, hogy a lelkipásztor már korábban, a kőbányai időszakban is szolgált a Százados úton. Mivel ugyanekkor megszűntették az itteni vasárnap délelőtti istentiszteleteket, nyilván a délutáni alkalmakról van szó.
 
Szőke Imre
A Baross téri gyülekezet alapító lelkipásztora 1932-től egészen az önállósodásig vezeti és gondozza a Százados úti gyülekezetet. Heti rendszerességgel, gyakorlatilag mindvégig házi istentiszteleteket tart – nem tudjuk, mely napon és hol. „A felnőttek közötti munka egyik érdekes színfoltja a Százados úti részen tartott házi istentiszteletek. Szőke Imre segédlelkész sokszor 60 embert is talált egy szobában; máshonnan kellett székeket kölcsönkérni. A jó előkészítés Biró Dénes presbiter érdeme, aki minden bibliaórára elkíséri őt.” - írja ő maga. 1951 őszén, adminisztrátor lelkipásztorként két hónapig vezeti az önálló gyülekezetet - így szerepel a gyülekezet első konfirmáltjainak csoportképén is.
 
Gáspár Béla
Vallásoktató lelkész.
1937/38 fordulóján bízzák meg a Százados úti istentiszteletek ellátásával őt, „aki eddig hűséggel látta el az ottani bibliaórákat”.
A Százados úton 1938-ban kezdődik el a gyermekistentiszteletek tartása, mely szolgálatot vallásoktató lelkészek végzik – talán ő is köztük van, vagy pedig az ő kezdeményezése volt?
 
Tóth Pál Márton
1943-ban Baross téri segédlelkész, „kiváló atléta”.
Mivel a gyülekezet klenódiumai között található egy "magyar bajnok, 1941" feliratú kupa is, lehetséges, hogy ez az ő adománya, vagyis szolgálhatott a Százados úton.
 
Pap Béla
Az első törökőri presbiteri jegyzőkönyv tanúsága szerint "az ostrom után Pap Béla segédlelkész kezdte el itt kint a munkát."
 
Gyarmathy László
Szintén az 1951. szeptember 16-i jegyzőkönyvből való a következő idézet: "Gyarmathy László segédlelkész alatt erős lendületbe ment át a missziói munka."
 
Hatolkay Árpád
Hatolkay Kázmér kőbányai lelkipásztor fiaként gyermekkora óta kapcsolatban állt a gyülekezettel.
1948-ban  rendelték ki a Baross térre segédlelkészként, és  itteni szolgálata, mely "mély nyomokat hagyott" a gyülekezetben, 1950 február 1-jén ért véget, amikor is Kőbányára került.
 
Szemenyei Sándor
1944 – Szilágyi Dezső téri segédlelkész.
Kb. 1950 februárjától Baross téri segédlelkész.
1950. dec. 4.-én az Utász utcai presbiterek úgy döntenek, hogy - dr. Makay Miklós hitoktató lelkésszel szemben - ő kerüljön a prédikálóállomásra.
1951. október 1-jén - segédlelkészként - már Törökőrre rendeli ki Bereczki Albert püspök.
1951. november 1-jén helyettes lelkipásztor lesz.
1952. szeptember 5-i gyűlésén a presbitérium kéri, hogy őt rendeljék ki missziói lelkészként, ami 1952 szept. 19-én meg is történik.
1958. július 3-án hívja meg az immár anyaegyházközség Törökőr, és
1958. július 19 megválasztják a gyülekezet első lelkipásztorául.
1958. augusztus 1-jén elfoglalja az állást.
1963 őszén távozik a gyülekezetből, új szolgálati helyén, Zuglóban szeptember 29-én iktatják be.
 
A gyülekezet alapító lelkipásztora munkásságának eredménye kézzelfogható módon él velünk a mai napig, hiszen épületünk megvásárlása, a gyülekezeti célokra való átalakítása, berendezése, valamint a gyülekezet státuszának és területének megállapítása jóformán mind az ő szolgálati idejére esnek. Bár a munkát nyilván az egész gyülekezet végezte, a vezetői, szervezési, "menedzseri" feladatokat nagyrészt ő, a lelkipásztor végezte. Ezek közül említésre méltó az a nem túl közismert tény, hogy a házban megvásárlásakor 8 bérlő is lakott, így a gyülekezet csak igen lassan vehette birtokba és használatba az épületet. Ez ugyancsak emberpróbáló, kitartást, kreativitást igénylő feladat volt az 50-es években.
 
További részletek olvashatók fentebb, "A gyülekezet élete" fejezetben.
 
Dr. Balázs László
Egyházmegyei lelkész – 1952 dec. 13–án Törökőrre osztják be.
Dr. Boross Géza gyülekezettörténeti írása szerint 1951-52-ben szolgált itt; "Szolgálatait ma is emlegetik. Szelídsége hagyott maradandó nyomokat.”
1956 februárjában vidékre költözött.
 
Dombrádi Nagy László
1952-56 között szolgált a gyülekezetben.
 
Alföldy-Boruss Dezső
1956 novembere és 1957 ápr. 2. között volt segédlelkészként Törökőrre beosztva.
 
Kovács Lajos
1957. máj. 10- én rendelik ki segédlelkészként.
1967-ig szolgál itt.
 
Gáspár Béla
1958. márc. 3-án, hitoktató segédlelkészként kerül Törökőrre.
1960. dec. 27-én meghal.
 
Dr. Boross Géza
1963. október 13-án hívják meg Törökőrre és - az iratok tanúsága szerint - ugyanezen a napon meg is választják.
1963. október 31-én megkapja a concessát.
1963. november 1-jén történik az átadás-átvétel.
1963. december 8-án beiktatják.
1984 februárjában jelenti be lemondását, mivel meghívták a Budapesti Teológia gyakorlati teológia professzorává.
 
További részletek olvashatók fentebb, "A gyülekezeti élet" fejezetben.
 
Dr. Boross Gézáné
1964 jan. 1-jén kirendelik segédlelkészként.
Lelkészi szolgálata mellett a Havas u.-i szeretetotthonban "polgári" állást is vállal. Ez nemcsak áldozatosságáról árulkodik, de a gyülekezet diakóniában való növekedésének is egyik eszköze. Horváth Antal halála után ő látja el a MÁV-telep gondozását.
 
Bíró Béla
1968-70 között szolgált itt.
 
Horváth Antal
Nyugalmazott esperesként 1970-től szolgált a gyülekezetben néhány évvel később bekövetkezett haláláig.
Szolgálatának középpontjában a MÁV-telepi közösség állt.
 
Benkó Károly
1971-73 között szolgált itt.
 
Czanik Péter
1984 márc. 4-én megválasztják a gyülekezet harmadik lelkipásztorául.
1990-1996 között a Budapest-Északi Egyházmegye esperese.
1999-2000: a MÁV-telepi imaterem felújítása.
2006. december 31-én nyugalomba vonul.
2007. március 8-ig helyettes lelkipásztor.
 
További részletek olvashatók fentebb, "A gyülekezeti élet" fejezetben, továbbá a lelkipásztoraink menüpontban.
 
Fodorné Kováts Márta
1992 október és 1997 szeptember között szolgált a gyülekezetben segéd-, majd beosztott lelkészként.
A gyülekezeti diakónia "motorja" volt.
Kálvin téri diakóniai lelkészi szolgálata idején is tartotta a kapcsolatot Törökőrrel.
Nyugalomba vonulásától és 2007. december 3-i elhunytáig gyülekezetünk tagja volt. Amíg ereje engedte, szolgált is közöttünk.
 
Tófalvy Éva
1997 november: kisegítő beosztott lelkészként kirendelik Törökőrre.
 
 
 
I. Százados úti időszak

Első bélyegzőnk felirata:
Kőbányai Ref. Egyház "SZÁZADOS-U. ÉS KÖRNYÉKE SZÓRVÁNYA"
Első ismert használat:1924. november 20.

Valószínűleg már a szórvány 1924. április 18-i megalakulásakor is ezt az elnevezést használták.

Legrégibb terítőnkön található elnevezés:
Hungária Körúti Református Gyülekezet
dátum: 1925

Bortartó kannánkon olvasható név:
Juranics utcai Református Gyülekezet
dátum: 1925

Legrégibb úrvacsorai kelyhünkön látható elnevezés:
KŐBÁNYAI REF. EGYHÁZRÉSZ „SZÁZADOS U. ÉS KÖRNYÉKE” SZÓRVÁNYA

 
Mindezek alapján úgy tűnik, a gyülekezet kezdeti időszakában több elnevezés is közszájon forgott, de a hivatalos változat a "Százados úti" volt. Az istentiszteleteknek otthont adó iskola pedig a Százados Úti Polgári (később Általános) Iskola néven volt ismert. A "Százados úti" kifejezés a Baross térhez csatoláskor már teljesen elfogadott lehetett.
 
 
II. Utász utcai időszak
 
Már 1949 őszén foglalkozik a Baross téri presbitérium a Százados úti gyülekezet elhelyezésével, mivel az új állami jogszabályok kitiltották az iskolákból az istentiszteleteket. A KIK (ingatlankezelő) azonban ismételten megakadályozza a kiszemelt helyiségek kiutalását.
1950. február 9. (csüt.): figyelmeztetés a X. ker. elöljáróságtól: utolsó alkalom az iskolában febr. 12.
Az utolsó pillanatban Rozs József presbiter, Utász u. 3. alatti lakos felfedez egy kiadó óvóhelyet az Utász u. 7-ben. A csaknem használhatatlan helyiséget a gyülekezet önkéntes munkával helyrehozza, átalakítja, és 1950. március 5-én felavatják az imatermet.
Innentől kezdve "Utász utcaiak" néven beszélnek a gyülekezetről.

Az önállósodásra készülve 1951. januártól a konfirmációi előkészítőre már ide járnak a fiatalok. Itt is konfirmálnak júniusban.

1951. február 13.: A Százados út 4. bérbe vétele. Az egykori lóistállót előzőleg az Ecetipari Vállalat használta.

 
III. Törökőri időszak

1951. május 31: a Százados út 4. megvétele. A szerződésen "Budapest-Törökőri Református Egyházközség" elnevezés olvasható.

A nyár folyamán elkezdik az épület átalakítását, felújítását.

1951. szeptember 1.: Az Utász utcai imaterem átadása a kőbányai evangélikusoknak.

1951. szeptember 2.: Megalakul az önálló egyházközség.

1951. szeptember 16.: A megalakuló presbitérium hivatalos döntést hoz a névről.

Idézet a jegyzőkönyvből:
"Vasadi Sándor [presbiter] jelenti, hogy a presbitérium már előzetes megbeszélés alapján állást foglalt a 'Budapest-Törökőri' elnevezés mellett. Ez a név egy törénelmi örökséget vállal az egyházközségre, ezzel állandósítani tudjuk az egyházközség nevét és nem tesszük ki az utcák nevének cserélgetésével állandó változtatásnak. A köztudatba is átment már ez a megjelölés az ugyanezen a területen működő róm. katholikus egyházközséggel kapcsolatban, és már eddig is ezen a néven történtek jelentékeny lépések felsőbb egyházi hatóságainknál az új egyházközség ügyeinek intézése közben."
Mindezek alapján az új egyházközség elnevezése: "Budapest-Törökőri Református Missziói Egyházközség".
 
1959. július 1.: Az anyaegyházközséggé alakulás következtében a név "Budapest-Törökőri Református Egyházközség"-re módosul.
 

A GYÜLEKEZET FŐGONDNOKAI, GONDNOKAI

Derzsy Gergely 1878-1956 (főgondnok 1954-1956)
 
1943: "A tevékeny Derzsy Gergely presbiter vállalta a toloncház reformátusainak rendszeres látogatását." (Szőke Imre Baross téri lp. gyülekezettörténeti írása, p. 98.)

1947: presb. határozat új ek. létrehozására - "Az új egyházközségért a legjobban Dersy Gergely presbiter állt ki." (Sz.I. B.t. tört. p. 114.)

1952. március 15-i presbiteri jegyzőkönyv:
Derzsy G. "belelépett 75. esztendejébe életének", ebből az alkalomból írógépét jutányos áron eladja a gyül.-nek , majd a vételár közel 1/3-át adományként befizeti.

1953. június 7.-i pr. jk.:

Derzsy Gergely alkotását, egy Kálvin-mellszobrot a gyülekezetnek adományozza.
[A szobor talapzatán a Jubileumi Emlékév alkalmából táblát helyeztünk el, amelyen Isten iránti hálával emlékezünk meg az alkotó-adományozóról.]

1954. jan. 1: Derzsy Gergely főgondnok lesz. (beiktatása: jan. 17.)

1954. február 24-i pr. jk.:
"Valamikor itt a munkát Isten kegyelméből egy s. lelkész és 11 presbiter kezdte el. Isten különös kegyelme velük volt, amit másutt sehol se tudtak volna talán felmutatni, itt megtörtént. Egyházzá lettünk. A presbiterek fele szíve az egyházé, fele a családjáé kell, hogy legyen, hogy boldog legyen az egyház. Eddig itt így volt s most azt kéri [Derzsy G.], hogy ezután is így legyen. Vita ne legyen köztünk, Isten áldjon meg mindnyájunkat."

 
1956. május 6-i pr. jk.:
"Lelkipásztor [Szemenyei Sándor] megemlékezik a törökőri egyházközséget fennállása óta ért legnagyobb gyászról, Derzsy Gergely főgondnok, alapító presbiter elhunytáról. Éppen a mai vasárnapra tervezte a presbitérium a betegsége miatt elmaradt főgondnoki eskütételt, s eskütétel helyett május 2-án, szerdán este csendesen megpihent az Úrban. Temetése május 7-én, hétfőn délután lesz Budafokon. A temetésre az egész presbitérium s a gyülekezetből is igen sokan jelentették be érkezésüket. Derzsy Gergely a gyülekezet számára Mózes és István volt egy személyben. /: Ap. csel. 7:37,38,55,56. :/ Legutoljára születésnapján látta őt az egész gyülekezet, akkor áldottuk meg együtt s akkor beszéltünk róla úgy, mint gyülekezetünk Mózeséről. Mózesünk volt: harcos, engesztelhetetlen és bátor. Istenért kész volt küzdelembe szállni, olyan volt, mint az anyag, amivel dolgozott, inas, acélos kezével kifaragta alkotásait. Amikor mások fejet hajtottak, ő villámokat szórt, ahol elment, ott megéreztünk valamit egy nagyméretű ember, nálunknál erősebb és bátrabb férfi jelenlétéből. Mózesünk volt: mindig ott volt és otthon volt a gyülekezetben. Pusztában eltelt évtizedek alatt források felé vezette, perelt és küzdött érte, terelgette népét és tusakodott vele, mindig népéért, mindig egyházáért. Nemzedékek mentek el közben, s egyenes alakja nem hajlott meg senki előtt, ez az ember meg tudott halni hitéért, de ember nem látta megalázkodni csak egyvalaki előtt: Isten előtt. Mózes volt: élő Igéket vett Istentől, igazat beszélt és amit látott, azt mondta. Istentiszteleteinkhez úgy hozzátartozott, mint a templomhoz a torony, tekintélye a legnagyobb volt köztünk, s ez a tisztelet annak az igazságnak szólt, amit ő is ingyen vett el Isten kezéből. - S Mózes hatalmas, zord, vezetésre termett személyisége mögött meghúzódott István szelíd, gyermeki, mártírságra kész arca. Olyan volt belül, mint egy naív, csendes, drága kis gyermek. Teljesedve Szentlélekkel, mennyre függesztett szemekkel, hazafelé vágyakozva."
 
 

Bereczky János 1883-1966 (gondnok 1951-1956, főgondnok 1956-1966)

"Bereczky János ig. tanító, ma gondnok az egyháznál, akkor Kálvin szöv. pénztáros, dalárda vezető." (Megyaszay Mihály: A bölcső, p. 4.)

Bereczky János tagja az 1932. jan. 1-jén megalakult első Baross téri presbitériumnak.

1953. június 7-i pr. jk.:
Bereczky János révén olcsón sikerült megszerezni az aranyozott-elefántcsont ezüst kelyhet.

"Ha Derzsi Gergely Mózes volt, akkor utódja, a szelíd lelkű Bereczky János a szeretet apostola volt a törökőri gyülekezetben. Már főgondnokká választása előtt osztatlan tekintélynek és megbecsülésnek örvendett a Stróbl telepen. Mint főgondnok a gyülekezeti egység, összetartozás és összefogás szószólója volt. Már nyolvanéve felett járt, amikor második lelkipásztorát, az akkor 33 éves Boross Gézát üdvözölte, de magas kora ellenére is halálos komolyan vette az üdvözlő szavaiban felkínált segítséget. Amíg menni tudott, minden nap benézett pár percre a lelkészi hivatalba. Temetésén az 1Kor 4:15 volt a gyülekezet vigasztalása: "HA TÍZEZER TANÍTÓMESTERETEK VOLNA IS A KRISZTUSBAN DE NEM SOK ATYÁTOK.!" (Dr. Boross Géza 1975-ös gyülekezettörténetéből)