Cím: 1087 Budapest, Százados út 4.
Telefon: (1) 333 1942
e-mail: torokor@bpeszak.hu
Új lelkipásztorunk Pomáz-Csobánkai Társegyházközségben beosztott lelkészként szolgált. A Budapest-Törökőri Református Egyházközség presbitériuma konszenzussal hívta meg, ill. jelölte leendő lelkipásztorának, melyet az egyházközség választói közössége "közfelkiáltással" megpecsételt. Ennek jogerőre emelkedését követően Balássy András lelkipásztor 2007. márciusában elfoglalta hivatalát és március 24-én feleségével beköltözött a törökőri parókiára.
– Szeretettel köszöntjük gyülekezetünkben Balássy András lelkipásztort. Kérem, mondja el pár szóban, hogyan is élt eddig. Talán kezdjük a gyermekévekkel.
– Négy gyermekes család legidősebb gyermeke vagyok. Egy húgom és két öcsém van. Nagyszüleim révén ősi protestáns családból származom. Édesapám villamosmérnök, édesanyám könyvtáros. A XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtér környékén nőttem fel. Általános iskoláimat is itt végeztem. Édesanyám tanított meg az első imádságokra és ismertetett meg Jézus Krisztussal. Együtt járt a család a kelenföldi református gyülekezetbe. Mindig nagy örömmel mentem a Hajdú Péter lelkipásztor felesége (Rozka néni) által tartott gyermek-istentiszteletekre. 9 éves koromban a gazdagréti lakótelepre költöztünk. Édesapám presbiter, majd gondnok lett az ott 1989-ben megszületett új református gyülekezetben. Én azonban még Kelenföldre jártam egészen a konfirmációmig. Ez az alkalom életem meghatározó eseménye volt. Ekkor éreztem meg először Isten rólam is gondoskodó szeretetét és ekkor vált számomra nyilvánvalóvá, az imádság életemre gyakorolt óriási hatása. „És orcámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel.” (Dán 9,3)
– Majd követte szüleit Gazdagrétre?
– Igen, a konfirmáció után én is velük jártam Gazdagrétre. A kezdeti időkben hárman voltunk az induló ifi tagjai. Isten kegyelmének köszönhetően pár év múlva már 20 fős ifivel rendelkeztünk.
– Az általános iskola után hogyan tovább?
– Középiskolai tanulmányaimat a Baár-Madas Református Gimnáziumban végeztem. Nagy lelkesedéssel vettem részt az iskola kórusának munkájában. Mind az általános iskolában, mind a gimnáziumban kiváló eredménnyel végeztem. Sokáig történésznek készültem.
– Hogyan került a teológiára?
– A teológiai tudományok különösen vonzottak. Így kerültem a Károli Gáspár Református Egyetemre. Kiváló professzorokkal kerültem kapcsolatba. Itt határoztam úgy, hogy a lelkipásztori hivatást választom. Az egyetemi évek vége felé tanulmányaimat megszakítva egy évig missziói munkát végeztem Angliában és Írországban. Sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttem ezalatt az egy év alatt. 2001-ben végeztem a teológián és kerültem Pomáz-Csobánkára segédlelkésznek Pap Lászlóné (Erzsike néni) mellé.
– Hogyan ismerkedett meg feleségével?
– A gazdagréti ifiben ismerkedtünk meg. A Szilágyi Dezső téri református templomban kötöttünk házasságot 2002-ben. Lovas András gazdagréti lelkipásztor esketett az 1Jn 4,18 igével, mely azóta is végigkíséri életünket: „A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” Feleségem, Szávai Hajnalka logopédus egy hűvösvölgyi beszédjavító általános iskolában.
– Most pedig itt vannak közöttünk, hogy szolgálják Urunkat.
– Igen. 2007. tavaszán választottak meg a törökőri református gyülekezet lelkészévé. Nagy örömmel jöttünk ide és vallom, hogy a gyülekezet jövője Jézus Krisztus. Egyetlen feladatunk van, hogy kövessük Őt és engedelmeskedjünk Neki. Nem kell aggódnunk a holnap felől.
– Köszönöm szépen a beszélgetést és Isten gazdag áldását kívánom életükre.
(Csorbáné Ágoston Éva, 2007. pünkösd)
1936-ban született, Budapesten tanult teológiát. Később alkalma nyílt, hogy több rövidebb részletben összesen egy tanévnyi időt Hollandiában töltsön tanulmányokkal. 1983-ban jelent meg „Ézsaiás próféta könyve 1-12 fejezetének magyarázata” c. munkája. Munkatársa volt a Jubileumi Kommentárnak (Példabeszédek könyve) és a Keresztyén Bibliai Lexikonnak (másfélszáz oldalnyi szócikk). Az ószövetségi tudományokkal lelkipásztori munkája mellett foglalkozott. A Budapest-Törökőri Református Egyházközségnek 1984-től 2007-ig, nyugdíjba vonulásáig volt lelkipásztora.
Bibliamagyarázatok
Kommentárok
Hóseás könyve a szentírás azon részei közé tartozik, melyek a legmegrázóbban szólnak Istennek népe iránti szeretetéről. Szövegének pontos megértéséhez azonban egy kis szakmai segítségre van szükség, ezt nyújtja ez a könyv. A magyarázat az eredeti szövegen alapul – ezért lát benne az olvasó héber szavakat – de bárki megértheti, akit érdekel Isten igéje. Az idegen szavak mellett mindig ott a magyarázat.
Az 1-12 fejezet 1983-ban jelent meg Hollandiában, és egy csapásra elterjedt az egész Kárpát-medencében mindazok között, akik mélyebben érdeklődnek Isten igéje iránt. A szerzőnek megvan az a képessége, hogy tudományos alapossággal is közérthetően írjon. Így most sem kell visszariadni a szövegben található héber szavaktól, bárki megértheti, ha nincs is ilyen irányú képzettsége. Az eredeti szöveg használata viszont szavatolja a könyv megbízhatóságát.
Ámósz és Abdiás könyvének magyarázata azért szükséges, mert mindkét próféta sorsfordító időben élt. Sok tanulsággal szolgálnak napjainkban, amikor olyan sokan tanácstalanok. Meg kell azonban ismerni korukat, kifejezéseiket, hogy megérthessük, hogyan vezet Isten általuk ma.
Mind a négy az eredeti szövegen alapuló, tudományos magyarázat, közérthető formában. Hozzásegít a Szentírás egy részének pontosabb megértéséhez.
Igehirdetések
Csalódás és rettegés jellemzi a mai ember életét, ebből neurózisok származnak. Beteg világban élünk.
Van-e kiút? Jóel próféta arra tanít, hogy van. Épp ott állunk az útelágazásnál. Az egyik út könnyűnek látszik, de további rémületbe és halálba vezet. A másik az élet felé visz, ez kissé keskenynek tűnik.
Isten hívását közvetíti nekünk a próféta, hogy tudjuk az élet útját választani.
Evangélizációs igehirdetés sorozat. Személyes épülésre, és Jóel könyvének jobb megértésére.
Meg lehet-e lenni Isten nélkül? Lehet-e vele vitatkozni? Lehet, de nem érdemes, mert Övé a világ. Ő teremtette. Sem a tagadással nem megyünk semmire, sem az engedetlenséggel. Hitetlenek és engedetlen hívők csak egyet tehetnek: meghódolnak előtte. Ez azonban nagyon könnyű, mert ő mindnyájunkat szeret. Nehézséget csak magunk okozunk magunknak, ha vonakodunk.
Két lelkipásztor igehirdetésekben magyarázta végig Jónás könyvét. Két külön munka egy kötetben.
„A próféták által szól Isten ma is. Talán kissé nehezebb megérteni őket, mint egy jól ismert aranymondást az Újszövetségből, de szólnak, és magunkat szegényítjük meg, ha nem figyelünk rájuk. E megszegényedés ellen próbál valamit tenni ez a könyvecske a maga szerény eszközeivel, de hiszem: az Úr segítségével. „Ő előtte síksággá lesz a nagy hegy” (Zak 4,7), az is, amelyet az idő rakott a próféták és mai értelmünk közé.” (Az előszóból)
Egy kevésbé ismert bibliai kor és két nehéz bibliai könyv magyarázata népszerű formában. Elhangzott igehirdetések alapján.
A modern ember nem szereti a megkötöttséget, legkevésbé az ifjúság. Ezért nem szívesen fordul az ige felé, mert úgy érzi: korlátozza életét. Ennek a zsoltárnak a tanulmányozása meggyőzhet bennünket arról, hogy Isten kijelentése felszabadít, és nem megkötöz. A korlátok pedig arra valók, hogy védjék életünket. Szakadékba zuhanni nem jó, ezért a szélére állított korlát, figyelmeztető tábla bennünket oltalmaz. Ha mégis úgy éreznénk, a mélyben vagyunk, akkor Jézus Krisztus lenyúl utánunk.
Ez a könyv segítséget ad mindazoknak, akik jól akarnak élni.
Betegségek fenyegetnek, állandóan gyilkosságokról, háborúkról hallunk, katasztrófák történnek. Rossz így élni.
Isten – a látszat ellenére – kezében tartja a világ sorsát. A gonoszt legyőzi, a benne hívőknek boldogságot, szomorúság és halál nélküli életet ad. Ebben a reménységben jó élni.
Ámósz a lényegre mutat. Ez pedig az, hogy Isten megszabadított, megajándékozott a Vele való közösséggel. Nem érdemes távol maradni tőle, és meghalni a bűnben. A mindenkori egyháznak is megmutatja, hogyan lehet Őt jól követni.
A kommentár írásával párhuzamosan tartott igehirdetések.
„Azt tanítja a Szentírás, azt tanítja ez a zsoltár is, hogy Isten nem őriz meg bennünket a harctól. Amíg a világ áll, a gonosznak lesz ereje. A nehézségeket nem takaríthatjuk meg magunknak. Nem is ezt várja a zsoltáros. Ezt mondja a hitvallásában: Te véded meg fejemet a küzdelem napján. A küzdelemtől nem őriz meg, hanem befedezi a fejünket. Lehet, hogy kék-zöld foltokat kapunk, de nem esünk el a harcban. Nem a nehézségeket veszi el, hanem erőt ad elviselésükhöz.” (részlet a 140. zsoltár magyarázatából)
Ezért lehet a hívő élet mégis ünnep: Isten közelében töltött boldog idő.
Velünk van Isten: lehet nagy öröm és vigasztalás forrása, hiszen egy végtelen nagyságú pártfogó szeretetét élvezhetjük.
Velünk van Isten: lehet rettegés forrása, mert Isten szent, és bűneinkért büntet. Ez a könyv abban próbálja segíteni az olvasót, hogy számára üdítő öröm és derű lehessen Isten közelsége. Ő kész mindenkit magához fogadni, ma is, Jézus Krisztusban.
Fordítások
Aki ezt a könyvet olvassa, az szinte ott érzi magát Jézus környezetében, és vele járja a szentföld útjait, hallgatja tanításait. Az Írás alázatos tisztelete, a tudományos eredmények gondos feldolgozása mellett lebilincselő stílus jellemzi a könyvet. Krisztusról való tudásunk gyarapítása és hitépítésre kiváló segédkönyv.
