Presbiterek

Dr. Nagy Sándor presbiter, főgondnok

73 éves nyugdíjas villamosmérnök vagyok, 7 év megszakítással 1953 óta budapesti lakos. Alap- és középfokú tanulmányaimat szülővárosomban, Békéscsabán, felsőfokú és posztgraduális tanulmányaimat Budapesten végeztem. Angol és orosz nyelvvizsgám van, alapfokú zenei (zongora, orgona) és közgazdasági technikusi képzettséggel is rendelkezem. Fejlesztőmérnöki, vállalatirányítási, külkereskedelmi gyakorlatom van. Leginkább művelt szakterületeim: híradástechnika, irányítástechnika (automatizálás), számítástechnika, informatika, ipari mérlegelés. Évtizedeken át folytattam mérnökszakértői tevékenységet. Közel négy évtizedes kapcsolat fűz a Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karához, melynek címzetes docense is vagyok.

Ugyancsak nyugdíjas, szeretett, törökőri születésű feleségemmel, aki mind háztartásban mind államháztartásban képzett és járatos szakember, 5 gyermek szülei, 14 unoka nagyszülei vagyunk, 93 éves édesanyám vidéken él 52 éves öcsémmel közös háztartásban.

Vallásos, protestáns családba születtem, nagyapám evangélikus presbiter volt. Őseim magyarok, tótok, lengyelek voltak, engem evangélikus édesanyám magyarnak és reformátusnak nevelt. Mind a vallási mind a nemzetiségi tolerancia számomra evidencia. Ugyanakkor idegenkedem a sematikus összemosástól, az egészséges különállást pedig kifejezetten becsülöm.

Közvetlenül konfirmáció előtt adatott meg számomra az az életre szóló istenélmény, krisztusélmény, mely a mai napig meghatározta életemet. Feleségem is az Úr szolgája, így több mint 50 éve tartó közös életünk is kezdettől fogva a “legfelsőbb kontroll” alatt zajlott sok vitával, küzdelemmel, győzelemmel, próbával, vereséggel, kudarccal, de mindig megtapasztalva, hogy “azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Isten tenyerén hordozott bennünket, és rengeteg ajándékkal elhalmozott, melyben sohasem az anyagi javak domináltak, de azért a mindennapi kenyér, meg még ami azon felül szükséges, mindig kirendeltetett. Minden gyermekünk az Úr tanítványa, még akkor is, ha ez nem feltétlenül a kálvini szentírás-értelmezés szerinti.

14 éves korom óta tagja vagyok valamely református egyházközségnek, s jellemzően ott mindig szolgálatot is vállaltam. Leginkább a zenei (orgonakísérés) és énekszolgálatok (karvezetés) álltak hozzám közel, de e mellett más szolgálatokat (gyermekmisszió, diakónia, magnószolgálat, közösségépítés stb.) is rendszeresen végeztem. Sohasem akartam presbiter lenni egészen addig, míg 7 éves vidéki tartózkodás után visszatérve Törökőrre nem kerültünk, ahol dr. Boross Géza lelkipásztor sajátosan pozitív gyülekezetvezetési gyakorlata kikerülhetetlenné tette számomra a felkínált tisztség elfogadását. Itt az 1970-es évek elejétől vagyok presbiter, 1984-től egyházközségi gondnok, főgondnok (ma is). A rendszerváltozás után kapcsolódtam be a közegyházi életbe, s ott egyházmegyei tanácsbíró, tanácsos, egyházmegyei gondnok voltam. 2002...2008. között, a XII. zsinati ciklusban egyházkerületi főgondnok és zsinati világi elnök voltam.

Nem voltam, nem vagyok párttag, egyéb politikai testület tagja. Közéleti kérdésekben azonban mindig volt véleményem, ma is van. A Magyarországi Presbiteri Szövetségnek rendes tagja vagyok.

“Ars poetica”-m tömören összefoglalva a következő: “SOLI DEO GLORIA! Keressétek először Istennek országát, annak igazságát, és ezek mind megadatnak néktek! Akik ugyanis Istent szeretik, azoknak minden javukra van.”

 

Elérhetőségek:
Telefon: (1) 387 0667
Mobil: (30) 552 3847
E-mail: dnsdg@freemail.hu

Szabó István presbiter, gondnok

1949-ben születtem Aba községben, Fejér megyében, református családban. Édesapám, Szabó Gábor a helyi egyházközség presbitere, majd gondnoka volt 1994- ben bekövetkezett haláláig.

Közép- és főiskolai tanulmányaimat Székesfehérváron végeztem. 1972-ben kaptam diplomát az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán.

1972. szeptember 1. óta a Magyar Államvasutaknál dolgozom. Kezdetben geodéziai, tervezési munkakörben, később ingatlanrendezői, majd 1990 óta privatizációs, ingatlanértékesítési tevékenységet végzek. Jelenlegi munkahelyem a MÁV Vagyonkezelő Rt.

1980-ban házasodtam, feleségem Erdélyből, Marosvásárhelyről származik. Gyermekeink 1980-ban és 1981-ben születtek, ugyanaz az áldott emlékezetű lelkipásztor keresztelte őket (Fejes Ádám templomépítő és költő lp.), aki annakidején engem is, és akinél konfirmáltam.

A Törökőri gyülekezetbe 1993 óta járunk. Gyermekeim itt konfirmáltak és feleségem is, aki a római katolikus vallásról tért át.

2000 év eleje óta vagyok presbiter, 2003 óta műszaki ügyekkel foglalkozó gondnokká választottak.

Hittel vallom a Zsid 10,39-et, mely szerint:

“De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk”

Czanik András presbiter

 1976-ban születtem a Baranya megyei Siklóson. Tizenegy évi harkányi szolgálat után 1984-ben választották meg édesapámat törökőri lelkipásztornak, így kerültem vele én is a gyülekezetbe. A Baár–Madas Református Gimnázium érettségiztem, később tanultam néderlandisztikát, újságírást, jogtudományt. Jelenleg Kárpát-medencei kapcsolattartóként dolgozom a Magyarországi Református Egyháznál. Öt éve lettem igazán törökőri, amikor már a családi kötődéstől függetlenül lelki otthonommá lett az itteni közösség. Néhány éve „időközi választáson” lettem presbiter. Vezetni pedig Pálnak ez a mondata vezet: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” (2Kor 9,8)

Dr. Dibuz Sarolta presbiter

1963-ban születtem Budapesten. A Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatán érettségiztem. A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem villamosmérnöki diplomát. Mivel mindig kitűnő tanuló voltam, doktori címem megszerzése után megkaptam a köztársasági elnök úrtól a köztársasági aranygyűrűt. Eddig én vagyok az egyetlen nő aki ilyen kitűntetést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.

1996-ban a Központi Fizikai Kutató Intézetben kezdtem el dolgozni mint kutató. 1997 óta az ERICSSON Magyarország Kft kutatás-fejlesztési ágazatán dolgozom. Az Ericsson kutatási igazgatója vagyok és a Tesztelési tudásközpontot vezetem, amely tesztelési megoldásokat dolgoz ki és nyújt az Ericssonban világszerte készülő szoftverek teszteléséhez.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén részmunkaidős docens vagyok, több doktorandusz hallgató témavezetését végzem.

Két gyermekem van, akiket egyedül nevelek. Rengeteg segítséget kapok szüleimtől abban, hogy a gyerekek körül és a munkában is meg tudjam állni a helyem.

A pesterzsébet-központi református gyülekezetben konfirmáltam, és évekig énekeltem az énekkarban. Szép emlékek kötnek ide, sokat tanultam itt az Úrról. Azonban az Úr Jézus szavát igazán csak később értettem meg. Amikor válásom miatt egyedül maradtam két kisgyermekkel rengeteg kérdésemre választ találtam a Bibliában és sok erőt merítettem belőle. Megértettem hogy az Úr szelíden de biztosan irányít és formál minket. Kegyelme soha nem rak ránk nagyobb terhet mint amit el tudunk viselni.

1992 óta vagyok tagja a törökőri református gyülekezetnek, 2000. óta vagyok presbiter. Nagy örömmel énekelek a gyülekezet énekkarában. Boldog vagyok, hogy nap, mint nap érezhetem az Úr kegyelmét és szeretetét, ahogy azt a 460. énekünk is mondja:

“Amint vagyok sok bűn alatt,
De hallva hívó hangodat,
Ki értem áldozád magad
Fogadj el, Jézusom!”

Körber Tivadar presbiter

Gyulán születtem 1933. július 13-án. Elemi- és középiskolai tanulmányaimat Békésen a református elemi iskolában, majd a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban végeztem, mely az államosítás után is alapítójának, a “legtudósabb magyar reformátor”-nak a nevét viselte. (Az alapítás éve: 1552.) Közbevetőleg jegyzem meg, hogy apai nagyapám 1905-1931 között a gimnázium igazgatója, a református egyház presbitere, a Tiszántúli Református Egyházkerület Tanügyi Bizottságának tagja és az Országos Református Tanáregyesület Matematikai Szakosztályának az elnöke volt.

Közismereti tanulmányaimmal párhuzamosan a Békéscsabai Állami Zeneiskolában zongorázni tanultam. Diákéveim alatt (a negyvenes évek végén) több alkalommal részt vettem SDG-konferenciákon; az egyik balatonszárszói konferencián tértem meg.

Érettségi (1952) után két évig Debrecenben, majd Budapesten folytattam közép- és felsőfokú zenei tanulmányaimat. 1960-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán középiskolai énektanár és karvezető oklevelet kaptam.

Ezt követően a kecskeméti – ma Kodály nevét viselő – ének-zenei általános iskolában tanítottam éneket, és vezettem az iskola kórusait. 1968-ban kineveztek a Kecskeméti Állami Zeneiskola igazgatójává.

Pedagógusi munkám mellett rendszeresen folytattam zenei ismeretterjesztő-népszerűsítő tevékenységet, többek között az Országos Filharmónia felnőtt és ifjúsági hangversenyein, műsorközlő-ismertetőként.

1974-79 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanulmányi Osztályát vezettem, azóta a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium-ban zeneirodalmat tanítok, 1995-ben történt nyugdíjaztatásom óta óraadóként. Három jegyzetet, illetve tankönyvet írtam. Különböző újságokban, folyóiratokban közel ezer cikkem, szakmai tárgyú írásom jelent meg; a Magyar Rádió “Új zenei újság” című műsorában kb. félszáz beszámolóm hangzott el.

Feleségem (szül. Nagy Mária) zongora-szolfézs szakos tanár, 1975-től nyugdíjba vonulásáig az Oktatási (Művelődési) Minisztériumban dolgozott a zeneoktatás felügyelője- irányítójaként, jelenleg is aktív tevékenységet fejt ki a Zeneakadémián és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Tanszékén. Egy lányunk, egy fiunk és három unokánk van.

1989 óta a Budapest-Törökőri Egyházközség presbitere vagyok, gyülekezetünkben főleg zenei szolgálatokat végzek (énektanítás, kórusvezetés, előadások). 1997-2003 között a Budapest Északi Egyházmegye énekügyi előadója voltam.

Munkámban, küzdelmeim és kudarcaim között az vigasztal, vezérel és ad erőt, hogy “…akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róm. 8,28).

1942-ben születtem Debrecenben. 1955-ben konfirmáltam. Gépipari technikumot végeztem, majd 1967-ben az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-könyvtár szakát abszolváltam. Tanítottam az egri tanárképző főiskolán, voltam a Magyar Rádió szerkesztője, majd irodalmi igazgatója (legismertebb műsorom a Mindennapi irodalmunk, s a Kritika két hangra), dolgoztam a Népszabadságnál szerkesztőként, innen vonultam nyugdíjba a kulturális rovat vezetőjeként. Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Szerzőként, szerkesztőként három könyvet jegyzek, munkásságomat egyebek közt 1989-ben József Attila-díjjal, 1991-ben MSZOSZ-díjjal ismerték el. A hitemért megküzdöttem. Nem tudom, vajon magamat mentem-e, ha azt mondom, hogy tapasztalataim szerint az ember soha nem lehet kétely és bizonytalanság nélkül keresztyén. Csak azzá válhat. A szívében hálával az irgalomért. Hálával azért, hogy minden nap újra belevághat és megpróbálhatja. Az igém, amely életem során a legváratlanabb pillanatokban szólalt meg, hogy segítségemre legyen, Ézsaiás 40,31: „a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

Dr. Rácz Gabriella pótpresbiter

30 éve vagyok orvos, kórházban dolgozom. Egy gyermekem van, akit egyedül neveltem, már felnőtt ember, dolgozik. Gyermekkoromban a családban nem beszélgettünk a vallásról, nem is lehetett, mivel édesapám ateista katonatiszt volt. Gimnazista koromban barátnőmmel jártam először bibliaórákra – egy józsefvárosi református gyülekezetbe, ahol csak a keresztnevemet kérdezték és én sem tudom megmondani a gyülekezet nevét, vagy helyét. Itt ismerkedtem először az Igével, igemagyarázatokkal, itt énekeltem először zsoltárokat és imádkoztam a többiekkel. Később vettem Bibliát – a Déli pályaudvaron egy árustól –, amit nem rendszeresen, de olvasgattam, esténként imádkoztam. Már hét év körüli volt a gyermekem, mikor édesanyám, aki rendszeresen vigyázott rá, amikor ügyeletes voltam, elhozta őt ebbe a gyülekezetbe vasárnapi istentiszteletekre. Egy idő múlva én is eljöttem, s az első néhány hétvége után itt ragadtam. Néhány év múlva Czanik Péter tiszteletes úr konfirmációra felkészítő tanfolyamot tartott, amin csaknem egész családunk részt vett. A tanfolyam végére tudatosodott bennem, hogy nem elég vasárnaponként eljönni, szükség van a megkeresztelkedésre és a rendszeres úrvacsoravételre is. Ekkoriban tudatosodott bennem az is, hogy még nem is tudtam az Úr létezéséről, de Ő számon tartott és védelmezett – sokszor nagyon nehéz körülmények között. Amikor pót-presbiternek, majd presbiternek jelöltek, megtiszteltetésnek éreztem, különösen azért, mert nagy utat tettem meg az egyházhoz tartozásig. Azóta is igyekeztem – amiben tudtam – segíteni. Sajnos mostanában sokkal többet dolgozom a munkahelyemen, mint korábban, ezért ritkábban tudok jelen lenni. „Az Úr vezet majd szüntelen” (Ézs 58,11) – olvastam vagy 15 évvel ezelőtt. Ez a mai napig érvényes ige az életemben.

Csorba Péter tiszteletbeli presbiter

1949-ben születtem Miskolcon. Villamos mérnök vagyok. Édesapám Emődön volt lelkész egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. Lelkész édesapám és tanítónő édesanyám Isten és a Haza szeretetére neveltek. Gyermekéveimet Emődön töltöttem, és hálával gondolok az emődi gyülekezetre, ahova 23 év elteltével is úgy térhetek be, mintha haza mennék.

Középiskolai tanulmányaimat Miskolcon, egyetemi tanulmányaimat pedig Budapesten végeztem. Munkáim során (automatika rendszerek beüzemelésével foglalkozom) az ország szinte minden zugába elvetődtem, és mindenütt megkerestem, és megtaláltam a református gyülekezeteket. 1983-től a Bp. Csíllaghegyi, majd a Békásmegyeri Egyházközségnek voltam a tagja, és mindig szeretettel gondolok vissza az ott töltött kedves időszakra.

1993-ban költöztem a törökőri gyülekezet körzetébe, és váltam a gyülekezet tagjává, majd néhány év elteltével presbiterévé. Szerény képességeimhez mérten igyekszem szolgálni az Urat és a törökőri gyülekezetet.

Feleségem – akinek az édesapja szintén lelkész – a Julianna Református Iskolában tanít. Két fiunk és egy kislányunk van, akiket igyekszünk hitre nevelni, és boldog vagyok, hogy együtt mehetünk velük a templomba.

Látványos megtérés nem volt az életemben, de valahogy mindig természetes volt az Isten népéhez való tartozásom. A műszaki ember racionális szemléletéhez talán Berzsenyi szavai illenek legjobban.

“Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.”

A fohászom pedig így szól: “Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben!”

Nagy Lajos tiszteletbeli presbiter

Dr. Sere Gabriella tiszteletbeli presbiter

80 éves nyugdíjas doktornéni vagyok (gyermekgyógyászati és közegészségügyi szakvizsgával).

Gyermekkorom óta érzem, hogy hív az Úr Jézus és én követtem hívását. Igyekeztem kedve szerint élni, és sokat olvastam a Bibliát. Egyetemi éveim alatt azonban olyan erővel hatottak rám az Isten létét tagadó szellemi irányzatok, hogy kételkedni kezdtem. Az eszemmel kételkedtem, a szívemmel azonban továbbra is az Ő csodálatos lényét szerettem.

Végül is úgy gondoltam; nem tudom, hogy van-e Isten, de megpróbálok továbbra is az Ő elvárásai szerint élni, és bár ez nem mindig sikerült, - Isten utánam nyúlt.

Sok-sok téves ítélet, botlás és családi tragédia (válás) után, végignézve életemen, egyértelműen láttam Isten vezetését, büntetését, féltését, a nagy bajokban segítségét és, hogy nem hagyott teljesen elveszni. Újra kezembe vettem a Bibliát, imádkoztam, és ezután jöttek a csodák. Olyan csodákkal mutatta meg az Úr, hogy velem van, hogy le sem merem írni, mert szinte hihetetlen. Megértettem, hogy Isten szeretete és hűsége, méltatlan teremtményei iránt, létező valóság. Ahogy a Szentírásban írva van:

“Ha hitetlenkedünk is, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja”.

Presbiterré választásom csak pár éve történt. Mégis, remélem, hogy idős fejjel is tudok még használni a gyülekezetnek, és így örömmel elfogadtam a megbízást.

Már csak azt kérem családomtól és lelkipásztoromtól, hogy ha eljön az ideje, hogy én is elmenjek “minden élők útján”, akkor a 103.zsoltár szavaival búcsúztassanak, amely így kezdődik:

“Áldjad én lelkem az Urat és egész bensőm az Ő szent nevét.
Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalommal koronáz meg téged”

Áldjad én lelkem az Urat!

Ámen